#mkbtklub

#Józsa Sándor

az MKBT által adományozott "Civil diplomácia követe"


KAPCSOLAT

feltöltés alatt...


Józsa Sándor, MKBT, 2019
Józsa Sándor, MKBT, 2019

Dr. Józsa Sándor ny. egyet docens, a történelemtudomány kandidátusa a Vas megyei Merseváton született 1928-ban. 1946-50 magyar-történelem szakot végzett az ELTÉ-n. 1950-55 ösztöndíjas aspiráns Kínában. 1957-nyugdíjazásáig az ELTE Kelet-ázsiai Tanszékén tanított mai kínai nyelvet és újkori kínai történelmet. Közben 1973-76 a pekingi Magyar Nagykövetség tanácsosa. 1988-91 a Pekingi Idegen Nyelvek Főiskolájának Magyar Tanszékén vendégtanár, ahol magyar nyelvet és magyar történelmet tanított.


Józsa Sándor:

Vendégtanárként a pekingi Magyar Tanszéken (1988-1991)

A Pekingi Idegen Nyelvek Főiskolája Kelet-európai Intézetének keretében már 1961 óta működik magyar tanszék. Az ún. "kulturális forradalom" idején azonban évekig szünetelt az oktatás. A főiskola Kelet-európai Intézete tanszékeinek tanárai ez idő alatt Csou Enlaj (Zhou Enlai) miniszterelnök utasítása szerint szótárkészítéssel foglalkoztak. Így készült el többek között a magyar-kínai középszótár, amely alapos lektorálásra szorult. 1982-ben ezzel a céllal utazott Magyarországra a tanszék két tanára; Kung Kunjü (Gong Kunyu) és Ku Cungjing (Gu Zongying) magukkal hozva a szótár terjedelmes kéziratát. A Magyar Tudományos Akadémia Szótárszerkesztő Osztálya engem kért fel arra, hogy a kínaiul jól tudó hazai szakemberek közreműködésével szervezzek meg egy lektoráló csoportot, amely az anyagot felosztva címszóról-címszóra a kínai kollégákkal együtt másfél év alatt lektorálta az anyagot. Ebben a munkában természetesen én is részt vettem. Másfél év alatt szoros szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a kínai kollégákkal. Ennek eredményeként hívtak meg a pekingi Magyar Tanszékre vendégtanárnak. Sajnos a szótár mindmáig nem jelent meg, mivel a kínai kiadók szerint nem gazdaságos a kiadása.

De lássuk, hogy is kezdődött pekingi vendégtanári munkám. Miután 18 magyar szakos hallgatónk; 8 fiú és 10 leány a nyári egy hónapos katonai kiképzés után október elején beköltözött a főiskolára - bejárt az órára még két, már dolgozó vendéghallgató hölgy is- Kung tanszékvezető tanár úr mutatott be nekik. Az első óra előtt azonban gondosan áttanulmányoztuk a precízen lerajzolt ültetési rendet és névsort, s anélkül hogy találkoztam volna velük, többé-kevésbé kínai nevük hangzása alapján mindegyiküknek magyar nevet adtam. Végül is egy kivételével mindenki meg volt elégedve a magyar nevével, és ha bármikor felhívnak vagy meglátogatnak, mindig ezen a magyar nevükön mutatkoznak be.

Persze ahogy visszaemlékszem, az én pekingi kínai nyelvi tanulmányaim megkezdésének első óráján 1951. január elején, én is ugyanúgy kaptam kedves és kiváló osztályfőnökömtől Teng Ji-től (Deng Yi) a még ma is sok kínai által jól ismert Jó Sántu (You Shandu) kínai nevemet.

A három év alatt hallgatóimmal is elég jó barátságba kerültem. Rengeteg házi feladatot javítottam. Mivel a kínai nem ragozó nyelv, a kínaiaknak a legtöbb gondot a bonyolult magyar főnév és igeragozás, az alanyi és tárgyas ragozás, meg az igeidők használata okozza. Akkor egy osztályban négy éves volt a képzés. 1992-ben végeztek. Ma többen már tekintélyes, jómódú üzletemberek, közülük jó néhányan hosszú ideje élnek Magyarországon és kitűnően, az én dunántúli kiejtésemmel beszélik nyelvünket. Van köztük multinacionális vállalatalapító, bankigazgató, magas rangú diplomata. Ez persze nagyon jó érzés. Ugyanúgy szép számmal vannak az olyan kínai szakot végzett magyar tanítványaim is, akiket tanártársaim mellett én is segítettem bevezetni a kínai írás és kiejtés rejtelmeibe, meg a Kína-ismeret alapjainak elsajátításába.

Persze Kínában tanítani az egészen más, mint itthon. Ott ugyanis angol-amerikai, s nem német mintára épült ki a felsőoktatás. Ebben a campus rendszerben együtt él tanár és diák, nem úgy mint nálunk. Következésképpen óhatatlanul sokkal inkább a kíváncsi szemek előtt zajlik tanár és diák élete, legalábbis régen ez így volt. A kínai, ha megismerkedett veled, mindenre rákérdez, mindenre kíváncsi. Éppen ezért a mai kínai nyelvkönyvekben már külön olvasmányok foglalkoznak ezzel a témával is. A régi nyelvkönyvekben viszont a kínai életkörülmények, szokások mássága képezte számos olvasmány tárgyát. Akkor a Kínában élő nyugati ember ha elhagyta otthonát, kínai ismerősének attól a kérdésétől rökönyödött meg, hogy az illető már messziről, jó hangosan arról érdeklődött, hová megy?, miért megy?, mit csinálni megy? stb. a nyugaton annyira általános sztereotip how are you? kérdés helyett. Mit érdekel az téged, mi közöd hozzá -gondolta magában a nyugati ember. Azt persze nem lehetett válaszolni, mert akkor egy életre megrontotta volna a kapcsolatát a környezetével. Ilyenkor valami közömböset kellett válaszolni, pl. a városba megyek, vásárolni megyek, stb.

A jó kínai tanár pl. akkoriban mindent tudott a tanítványairól. A jó kínai tanárnő meg úgy volt a leánytanítványaival, mint tyúkanyó a csibéivel. Gondoljuk csak el, a diákok a hatalmas birodalom legkülönbözőbb tájairól, néha több ezer kilométeres távolságból sereglettek össze. És gondoljunk az akkori út- és utazási viszonyokra. Ösztöndíjas koromban pl. én sokkal hamarabb értem haza nyári szabadságra, mint kínai szobatársam Sanhszi (Shanxi) vagy Hszintyiang (Xinjiang) tartományba. Egyébként ilyen szoros kapcsolat tanár és diák között kivételes esetektől eltekintve nálunk elképzelhetetlen volt. Miért nem készül mostanában az eddig oly szorgalmas leányhallgatóm- kérdem a tyúkanyót. Hát mert hetek óta nem kap levelet a barátjától -hangzik a válasz. Ja, -mondom-, az más!

És mit tesz Isten, most hogy 23 év után Budapesten dolgozó régi kínai tanítványaimmal egy kínai vendéglőben összejöttünk, a régi emlékeket felelevenítve megemlítettem -persze név nélkül- ezt az esetet is. A társaság meg mintha tegnap történt volna, nagy derültség közepette rögtön kitalálta ki is volt az az osztálytársuk.

Persze nem csak a diák, a tanár élete is nyitott könyv volt, hiszen ő is az egyetem falain belül lakott. Ha mondjuk a tanár úr papucsférj, az sem maradt titokban a campuson. Ja, igen -mondják- az illető professzornak torokgyulladása van. Kínaiul ez így hangzik: "Chikuan jen (Qiguan yan), magyarra fordítva a feleség szigorúan fogja, vagy rövid pórázon tartja, magyarán papucsférj. Ez a kifejezés más írásjeggyel ugyanis torokgyulladást jelent. Így esett meg még az 1960-as években a Peking Egyetem egyik híres irodalom professzorával, hogy az akkoriban oly gyakori bírálati nagygyűlésen bátor szókimondását így kommentálta: "nem félek én senkitől, csak a feleségemtől", ami persze a hallgatóság körében nagy derültséget váltott ki, hiszen az közismert volt egyetemszerte.

De térjünk vissza vendégtanári éveimre. Nagyon szeretek tanítani. A tanári pályára készültem gyermekkorom óta. Mindig a tanteremben éreztem igazán otthon magam. Nagyon szerettem Pekingben is tanítani. Még 1989 tavaszán, jövendő menyem barátaival Kínába látogatott. Megkezdődött már a jövés-menés a kinyíló Kínába, meg Magyarhonba is. Ha nem értem rá őket gardírozni, megkértem akkori legjobb tanítványomat, a sanghaji Táj Kuangjü-t (Dai Guangyu), a Tibort -ez az ő magyar neve-, hogy gardírozza őket. Esze vágott, mint a borotva. Az első sorban ült, az órán mindig feszülten figyelt és mindent megjegyzett, amit mondtam. Tanulni nem igen tanult. Mamája korholta is amikor felutazott, és engem is mindig megkeresett. Tibor még most is felhív időnként Sanghajból. Egyik kora reggel egy kínai kisfiú gagyarászik a csörgő mobilomban. Nem tudtam ki lehetett. Később hív a Tibor és mondja, hogy a kisfia véletlenül lenyomta a számomat. Tibor már elsőéves korában az őket gardírozó magyar vendégeim elképedésére olyanokat mondott ha valahová nem engedték be őket, hogy "tele van a hócipőm." Ezt mellesleg nem is tőlem tanulta.

Eljött végül a harmadik, egyben számomra az utolsó tanév. A tanszékvezető marasztalt, de én már jönni akartam. 63 éves voltam, tanítványaim a " jó öregnek (hao laotour)-nak becéztek. A nyelv mellett magyar történelmet is tanítottam, magyarul és kínaiul is előadtam. A tanszék tanárai által írt nyelvkönyvet, magyar nyelvtankönyvet lektoráltam. A hallgatók magyar-kínai társalgási füzetet szerkesztettek. Magyar nyelvórákat tartottak, nyelvtanfolyamokat szerveztek, hiszen egy ideig vízummentesen egyre több kínai jött Magyarországra üzletelni.

Persze volt egy átmeneti megszeppenés is, amikor hazánkban megtörtént a rendszerváltás. "Magyarország színe megváltozott Hszjungjali pienszöla (Xiungyali biansele)" ilyen mondatokat hallottunk némelyik hallgatónktól. Így fejezi ki ugyanis a kínai a rendszerváltást. "Ugyan minek tanuljunk magyarul, úgysem lesz ránk szükség." Kung tanár úrral, a tanszékvezetővel győzködtük őket. Magyarország ennek utána is fontos ország marad Európa közepén.

Aztán 1991 márc. 15-én ünnepséget rendeztünk. Barackvirág (Dong Jianfang) tanárnő mindenkinek kokárdát csinált. Volt beszéd, elszavalták a Nemzeti dalt, elénekeltük a Kossuth nótát.

Hogy az órák színesebbek, érdekesebbek legyenek, meghívtam előadást tartani Tu Jáhsziungot (Tu Yaxiong) a Kínai Nemzeti Zeneművészeti Főiskola tanárát, -aki magát a türkök leszármazottjának tartja-, beszéljen az észak-Senhszi tartományi (Shanbei Shanbei) népdalok és a magyar népdal rokonságáról. Eljött az órára Liu Csun (Liu Chun) , Liu Dzsö (Liu Zhi) zeneszerző barátom felesége, aki a Központi Ének és Táncegyüttes táncosa volt, amikor a Magyar Állami Népi Együttes előadó körúton járta be Kínát és magyar táncot tanult tőlük, és ezt be is mutatta ott a tanteremben. Meghívtam a kiváló műfordítót, Csáj Pengféj (Chai Pengfei) barátomat, Örkény István egyperces novelláinak és több más magyar szépirodalmi mű fordítóját, hogy beszéljen a magyar szépirodalmi művek kínai fordításának problémáiról. Szombatonként Magyar Nagykövetségről hozott filmeket néztünk. Tamás (Wu Wanliang) tanítványom délutánonként a csendes tanteremben Petőfi verseket fordított. Nyelvi és kulturális vetélkedőket szerveztünk. Az egyik érzékenyebb lelkületű, ma már kisebb multivá gyarapodott leány el is pityeredett, mivel valamelyik vetélkedőn nem első, csak második lett. Ilyen élményben magyar tanítványaim között sok évtized alatt egyszer sem részesültem. Sokszor együtt kirándultunk. Elég családias volt a hangulat.

Még 1990-ben a Láng Kiadó Pekingben azzal keresett meg, hogy teljes szöveggel kiadná "Az utolsó kínai császár voltam" c. a Kossuth Kiadónál még 1969-ben és 1972-ben fordításomban megjelent memoárt. A Kossuth Kiadó ugyanis mindkét kiadásból kihagyta a császár eszmei átnevelését leíró önvallomását. E kiadás egy példányát át szerettem volna adni a már elhunyt ex-császár Pekingben élő, híres kalligráfus hírében álló öccsének, Pu Tyiének (Pu Jie). Az ő kalligráfiája olvasható egyébként kőbe vésve a Nagy Fal Mu Tienjűi (Mu Tianyu) bejáratánál. A személyes találkozást a Petőfi összes műveit kínaira fordító, hat kötetben megjelent ugyancsak mandzsu nemzetiségű magyar szakos műfordító, Hszin Vánseng (Xin Wansheng) segített nyélbe ütni, mégpedig a kulturális forradalom alatt, a megaláztatások miatt öngyilkosságot elkövető ugyancsak mandzsu nemzetiségű nagy kínai író, Lao Sö (Lao She) lányának a közvetítésével.

A császár öccsét végül egyszerű kínai házában Hszin Vánsánggal együtt kerestük föl. E találkozás alkalmával miután átadtam a kötetet és elmondtam, hogy hazánkban milyen népszerű olvasmány ez a több tízezer példányban megjelent emlékirat, kértem Pu Tyiét, írjon ajánló sorokat a közeljövőben megjelenő új és teljes kiadás elé. Ezt ő örömmel meg is írta, és a könyv valóban az ő kalligrafikus ajánló soraival jelent meg. Eredetije szobám falán függ.

Vacsoravendége voltam Vang Mang (Wang Mang) volt kulturális miniszternek, akivel magyarországi miniszteri látogatása idején tolmácsként egy igen kellemes hetet töltöttem. Ezek olyan találkozások voltak, melyek régi baráti kapcsolataim révén váltak lehetővé.

Ha már ilyen hosszú ideig (1988-91) éltem kínaiak között, kipróbáltam a csíkungot (qi gong) is, és kb. másfél évig minden reggel hattól hétig tajcsícsíkung (taiji qigong) mesterem vezetésével néhány külföldi vendégtanárral együtt vettünk részt a gyakorlatokon. Azt hiszem, egészségileg nagyon jót tett, sőt a mester elmulasztotta azt a vállfájásomat is, ami a kiutazáskor egy nehéz bőrönd felemelésekor nyilallt belé olyannyira, hogy hosszú ideig alig tudtam felemelni a jobb karomat. Ösztöndíjas éveim alatt ui. (1950-55) hiába töltöttem csaknem öt évet teljesen kínai környezetben, a forradalom győzelme után a materializmus teljes hegemóniája idején életünk kínai megszervezői nem favorizálták azt a már régen teljes polgárjogot nyert sokféle kínai légzési, tajcsí, kung fu és egyéb gyakorlatot, ami már hazánkban is igen nagy népszerűségre tett szert. A főiskolán a külföldiek számára is indultak tanfolyamok. Elpanaszoltam Csou Ji (Zhou Yi) mesternek kellemetlen vállfájásomat, ám csak többszöri kérés után állt rá a gyógykezelésre. Megérezte ui., hogy nem igazán hiszek a gyógyító erejében. Aztán a harmadik, hátam mögötti érintés nélküli gyógyító energia átadásakor szinte észrevétlenül végleg megszűnt a vállfájásom, mivel -mint mondta- ez volt az első alkalom, hogy hittem benne és együttműködtem vele. Ezzel egy csapásra megváltozott a kínai gyógymóddal szembeni legcsekélyebb kishitűségem is. Bár annak előtte is, valahányszor Kínában orvoshoz fordultam, az első kérdés mindig az volt, hogy kínai vagy nyugati gyógymódot választok-e. Mindig a kínai gyógymódot választottam.

Vendégtanári munkám befejezése után, 1991-ben visszajöttem a tanszékre és mindmáig úgy emlékezem erre az időszakra, mint a Kínában eltöltött összesen 12 évből a három legkellemesebb esztendőre.

Megjelent a A "PEKINGI MAGYAR RAPSZÓDIA - Emlékek a magyar-kínai kapcsolatok 65 évéből" című, a Magyar-Kínai Baráti Társaság saját szerkesztésű, 2014-ben megjelent, kétnyelvű (magyar és kínai) kiadványában.

Minden jog fenntartva.©MKBT ©Szerzők és jogutódok


PUBLIKÁCIÓK

feltöltés alatt...


FOTÓALBUM

feltöltés alatt...


Auguszt Adrienn - Bárdi László - Borosnyay-Miklós Katalin - Cheng Wei - Gárdián Nikolett - Gárdián Gábor - Geng Jie (Sziszi) - Gergely Marianne - Hochstein Ferencné - Horváth Gabriella - Horváth Gergely - Horváth Janisz - Huang Szilvia - Ipolyi Éva - Józsa Sándor - Kalmár Éva - Katona György - Kesselyák Péter - Kun Attila - Kusai Sándor - Lérántné Deák Zsuzsanna - Mészáros Sándor - Mészáros Sándorné - Mohr Richárd - Nagy Judit Éva - Németh Iván - Papp Ildikó - Pavlicsek Patrik - Qiao Wen - Rácz Lajos - Rudits Márta - Simon Adrienn - Salát Gergely - Szuszky Katalin - Virágh Dénesné Judit - Yu Debin - Yu Zemin - Yu-Barta Erika - Zoltai Alexandra - Zombory Klára - (...)

*Az #mkbtklub névsora feltöltés alatt, a bemutatkozó anyagok gyűjtése és megosztása folyamatban.

**Az #mkbtklub-hoz minden tagunk csatlakozhat, amennyiben elküldi bemutatkozó anyagát.


Ismerjük meg jobban egymást!