#mkbtklub


FELHÍVÁS


Kedves MKBT-tagok!

A legutóbbi személyes találkozásunk, az MKBT tisztújító közgyűlése nagyon kellemes légkörben zajlott, és külön öröm volt számunkra az eseményt lezáró beszélgetés, amelynek keretein belül a régi és az új tagjaink röviden bemutatkoztak egymásnak. Ezen felbuzdulva szeretnénk megvalósítani egyelőre egy virtuális - majd a Covid-helyzet függvényében valós, fizikai - teret, nevezzük MKBT-klubnak, ahol a tagjaink személyes történeteiken, Kínával kapcsolatos élményeiken keresztül jobban megismerhetnék egymást, idővel pedig kitágítanánk ezt a kört a Kína iránt érdeklődő nagyközönség számára is.

Legelőször is arra szeretnénk megkérni tagjainkat, hogy 4 kérdéscsoport köré felépítve küldjenek el nekünk egy rövid bemutatkozást, amit az MKBT online felületein (Facebook, honlap stb.) #mkbtklub témamegjelöléssel publikálnánk, illetve időről-időre hírlevélben kiküldenénk. Ezen bemutatkozó írások segítségével addig is formálódna a közösségünk, amíg a járványhelyzet kényszerűségéből adódóan a nagyobb létszámú rendezvények megvalósítása akadályokba ütközik.

Témakörök, kérdéscsoportok:

· A "nagy találkozás" Kínával

Miért éppen Kína? Hogyan és mikor került kapcsolatba Kínával? Fel tudná eleveníteni a kezdeteket?

· Jelenlegi kapcsolódási pont(ok) Kínával

Hobbi, munka, tanulmányok, utazás, vagy valami egészen más? Mi köti Kínához? Alkalmi, rendszeres vagy napi szintű ez a "kapcsolat"? Kultúra, utazás, gasztronómia, természetgyógyászat, harcművészet, filozófia stb.? Mi az, ami különösen érdekli és foglalkoztatja Kínával kapcsolatban?

· Egy különleges, Kínával kapcsolatos élmény felelevenítése

Egy életre szóló, vagy tanulságos, vagy vicces, vagy megható, vagy érdekes stb. élmény felelevenítése.

· Csatlakozás az MKBT-hez

Mióta tagja az MKBT-nek? Honnét hallott az MKBT-ről? Miért döntött a belépés mellett?

Formai és egyéb kritériumok:

  • Az 1-4 kérdéscsoportból várnánk választ az összes, vagy tetszőlegesen kiválasztott kérdéscsoport(ok)ra, azaz akár egyre, akár az összesre.
  • Függetlenül attól, hogy egy vagy több kérdéscsoportot válaszolnak meg a teljes bemutatkozás terjedelme ne haladja meg a kettő (2) A4-es oldalt (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 es sorköz, normál margók).

Fotóillusztráció(k):

  • Egy db portré vagy a Kína-élménnyel kapcsolatos, jó felbontású fotó az online publikálás érdekében elvárt, maximum öt Kínával kapcsolatos fotó tetszőlegesen csatolható.

Egyszerűsített nyilatkozatok:

  • Az anyagok beküldésével a szerző (beküldő fél) hozzájárul, hogy az írásait és a fényképeit az MKBT a saját online felületein megjelentesse, a hírlevélben kiküldje.
  • Az anyagok beküldésével a szerző hozzájárul ahhoz, hogy az MKBT apróbb változtatásokat, szerkesztéseket hajtson végre a beküldött anyagokon. Az MKBT a nagyobb változtatásokat minden esetben egyezteti a szerzővel.
  • Az MKBT a személyes adatokat és a beküldött anyagokat felelősen kezeli, azokat harmadik személynek nem adja át.
  • A publikált anyagok a szerző és az MKBT közös szellemi termékét fogják képezni, de a szerzőnek minden esetben indoklás nélkül jogában áll módosítani, illetve visszavonni azokat.

Leadás: Az anyagokat word formátumban csatolva név/telefonszám/e-mail cím megadásával kérjük elküldeni az info.mkbt@gmail.com címre.

Határidő: folyamatosan

A leggyorsabb beküldőt ajándékban részesítjük, illetve a résztvevők között további meglepetéseket sorsolunk ki. Az ajándékok között szerepelnek többek között a 40 év 400 felejthetetlen pillanat (fotóalbum-sorozat Kína utóbbi 40 évéről), Yu Zemin Papírakvárium, Yu Hua A véradó krónikája, S. I. Hsiung Az Ég hídja c. könyvek, amelyeket a FLTRP - Kossuth Kínai Szerkesztőségi Iroda ajánlott fel. Terveink szerint a legérdekesebb történeteket egy beszélgetős program vagy programsorsorozat keretein belül alaposabban is bemutatnánk a nagyközönségnek.

Kíváncsian várjuk a bemutatkozó anyagaikat, történeteiket!

Az MKBT elnöksége nevében üdvözlettel:

Zombory Klára

elnök

Budapest, 2022. január 22.



Ajándékkönyvek (FLTRP-KOSSUTH)
Ajándékkönyvek (FLTRP-KOSSUTH)

Agócs Rita - Auguszt Adrienn - Bakó Katalin, dr. - Bánkuti Zoltán - Bárdi László, dr. - Baranyi Veronika - Bassa Gizella - Belovitz Károly - Borosnyay-Miklós Katalin - Bottyán Bendegúz - Buslig Szonja - Csató Mária, dr. - Cheng Wei - Cseh Andrea - Cseh Éva - Csizmazia Józsefné - Csortos Pál - Dégen István - Elek György - Fődi Attila - Gárdián Gábor - Gárdián Nikolett - Gál Gabriella - Geng Jie (Sziszi) - Gergely Marianne - Gulyás Csenge - Guo Tinghua - Grandpierre Attila - Hartyándi Mátyás - +Herzum Péter - Hidasi Judit - Hámor Endre - He Zhiqiang - Hochstein Ferencné - Horváth Gabriella - Horváth Gergely, dr. - Horváth Janisz - Horváth Júlia - Horváth Korinna - Horváthné, dr., Takács Rita, dr. - Huang Szilvia - Hrotkó Károly - Ipolyi Éva - Ji Yuping - Józsa Sándor, dr. - Juhász Erik - Kaiser Mihály - Kalmár Éva - Káplár Balázs - Katona György - Katona Ilona - Kárpáti Andrea - Kázmér Nikoletta - Kenéz Janka - Kesselyák Péter - Kiss László - Knall Gyula, dr. - Komjáthy Emese - Konfár Balázs - Koppány Csaba - Kovács Fruzsina - Kovács L. Erik - Kozics Kamilla - Kun Attila - Kusai Sándor - Krajczár Gyula - Lérántné Deák Zsuzsanna - Li Zhen Árpád - Maier Dávid - Madaras Réka - Mészáros Sándor - Mészáros Zsuzsanna, dr. - Mohr Richárd - Nagy Judit Éva - Németh Iván - Orbán László - Pádár Zsófia - Papp Ildikó - Pavlicsek Patrik - Pongrácz Patrik - Qiao Wen - Rácz Lajos, dr. - Révész Ágota - Ruditsné Regős Márta - Simon Adrienn - Simon Zsolt - Salát Gergely, dr. - Sipos János -  Szamódy Zsolt Olaf - Székács Zoltán, dr. - Szép Bálint - Szőllősi Róza - Szuszky Katalin - Sztojalovszky Gábor - Teng Weijie - Tihanyi István - Váradi Viktória - Veszely György - Virágh Dénesné Judit - Vizi Balázs - Wei Xiang - Wu Wanliang - Yu Debin - Yu Zemin - Yu-Barta Erika - Zhang Edit - Zhang Wei - Zhou Mingqiu (Jessica) - Zhu Hongxia - Zoltai Alexandra - Zombory Klára

*Az #mkbtklub névsora feltöltés alatt, a bemutatkozó anyagok gyűjtése és megosztása folyamatban.

**Az #mkbtklub-hoz minden tagunk csatlakozhat, amennyiben elküldi bemutatkozó anyagát.  


Kína összeköt!