#mkbtklub

#Kenéz Janka


KAPCSOLAT

feltöltés alatt...


Kenéz Janka
Kenéz Janka

Kenéz Janka

Első benyomásomat a kínai kultúráról, egészen kisgyerek koromban szereztem egy csodálatos könyvön, a Nyugati utazás, avagy a Majomkirály történetén keresztül, amiből az édesapám olvasott fel esténként. Megigéztek az addig elképzelni se mert varázsos helyek és furcsa nevű őrült alakok parádés felvonulása; persze akkoriban még fogalmam sem volt, hogy hol is van az a Kína nevű hely, vagy hogy milyen elképesztően sok kisgyerek hallgathatta esténként ugyanezt a történetet ott, a világ másik felén. Mégis, ez a benyomás is táplálhatta azt a lassan csírázó, majd szárba szökkenő érdeklődést, ami egy évtized alatt végül egy igen komoly elköteleződéssé nőtte ki magát az életemben, jelentkeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai szakára.

Az egyetemen eltöltött három év, eddigi életem legmeghatározóbb három éve volt. Az, hogy hasonló érdeklődésű emberek közösségében tanultam Kínáról, hihetetlen inspiratív erővel hatott rám, a rácsodálkozás felemelő érzése mindennapos volt, ahogy a kínai nyelvvel való ismerkedés is minden nap hozott és hoz újdonságot. Szakkollégistaként alkalmam nyílt összeházasítani Kína iránti érdeklődésemet szociológiai kíváncsiságommal, ami egy, a kínai internacionális diaszpórákkal foglalkozó kurzus formájában öltött testet az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumban. Az egyetemi évek alatt kerültem a kortárs kínai irodalom elragadó vonzásába, olvastam, fordításokkal próbálkoztam, előadásokra jártam és szakdolgozatomat is ebben a témában írtam. Friss diplomásként lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek a kortárs kínai írók magyarul megjelent műveit és magyar olvasókban, műértőkben keltett visszhangjait összefésülő adatbázis bővítésében https://www.kinaiirodalom.hu/. A mai napig ez a projekt és a nyelvtanulás jelenti számomra a legerősebb kapcsolódási pontot Kínához.

A Magyar-Kínai Baráti Társaságnak nagyjából fél éve vagyok tagja. Nagyra becsülöm a nemzetek közötti baráti együttműködéseket, az egymás kultúrájának megismerését célzó törekvéseket. Ezért, valamint a kínai nyelv és kínai kultúra iránti rokonszenvem miatt jelentkeztem a Társaság tagságába. Kívánom, hogy gyarapodjon a tagság mind számban, mind a Kínát közelebb hozó élményekben!


PUBLIKÁCIÓK

feltöltés alatt...


FOTÓALBUM

feltöltés alatt...


Kína összeköt!

#mkbtklub #kínaösszeköt