#mkbtklub


FELHÍVÁS


Kedves MKBT-tagok!

A legutóbbi személyes találkozásunk, az MKBT tisztújító közgyűlése nagyon kellemes légkörben zajlott, és külön öröm volt számunkra az eseményt lezáró beszélgetés, amelynek keretein belül a régi és az új tagjaink röviden bemutatkoztak egymásnak. Ezen felbuzdulva szeretnénk megvalósítani egyelőre egy virtuális - majd a Covid-helyzet függvényében valós, fizikai - teret, nevezzük MKBT-klubnak, ahol a tagjaink személyes történeteiken, Kínával kapcsolatos élményeiken keresztül jobban megismerhetnék egymást, idővel pedig kitágítanánk ezt a kört a Kína iránt érdeklődő nagyközönség számára is.

Legelőször is arra szeretnénk megkérni tagjainkat, hogy 4 kérdéscsoport köré felépítve küldjenek el nekünk egy rövid bemutatkozást, amit az MKBT online felületein (Facebook, honlap stb.) #mkbtklub témamegjelöléssel publikálnánk, illetve időről-időre hírlevélben kiküldenénk. Ezen bemutatkozó írások segítségével addig is formálódna a közösségünk, amíg a járványhelyzet kényszerűségéből adódóan a nagyobb létszámú rendezvények megvalósítása akadályokba ütközik.

Témakörök, kérdéscsoportok:

· A "nagy találkozás" Kínával

Miért éppen Kína? Hogyan és mikor került kapcsolatba Kínával? Fel tudná eleveníteni a kezdeteket?

· Jelenlegi kapcsolódási pont(ok) Kínával

Hobbi, munka, tanulmányok, utazás, vagy valami egészen más? Mi köti Kínához? Alkalmi, rendszeres vagy napi szintű ez a "kapcsolat"? Kultúra, utazás, gasztronómia, természetgyógyászat, harcművészet, filozófia stb.? Mi az, ami különösen érdekli és foglalkoztatja Kínával kapcsolatban?

· Egy különleges, Kínával kapcsolatos élmény felelevenítése

Egy életre szóló, vagy tanulságos, vagy vicces, vagy megható, vagy érdekes stb. élmény felelevenítése.

· Csatlakozás az MKBT-hez

Mióta tagja az MKBT-nek? Honnét hallott az MKBT-ről? Miért döntött a belépés mellett?

Formai és egyéb kritériumok:

  • Az 1-4 kérdéscsoportból várnánk választ az összes, vagy tetszőlegesen kiválasztott kérdéscsoport(ok)ra, azaz akár egyre, akár az összesre.
  • Függetlenül attól, hogy egy vagy több kérdéscsoportot válaszolnak meg a teljes bemutatkozás terjedelme ne haladja meg a kettő (2) A4-es oldalt (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 es sorköz, normál margók).

Fotóillusztráció(k):

  • Egy db portré vagy a Kína-élménnyel kapcsolatos, jó felbontású fotó az online publikálás érdekében elvárt, maximum öt Kínával kapcsolatos fotó tetszőlegesen csatolható.

Egyszerűsített nyilatkozatok:

  • Az anyagok beküldésével a szerző (beküldő fél) hozzájárul, hogy az írásait és a fényképeit az MKBT a saját online felületein megjelentesse, a hírlevélben kiküldje.
  • Az anyagok beküldésével a szerző hozzájárul ahhoz, hogy az MKBT apróbb változtatásokat, szerkesztéseket hajtson végre a beküldött anyagokon. Az MKBT a nagyobb változtatásokat minden esetben egyezteti a szerzővel.
  • Az MKBT a személyes adatokat és a beküldött anyagokat felelősen kezeli, azokat harmadik személynek nem adja át.
  • A publikált anyagok a szerző és az MKBT közös szellemi termékét fogják képezni, de a szerzőnek minden esetben indoklás nélkül jogában áll módosítani, illetve visszavonni azokat.

Leadás: Az anyagokat word formátumban csatolva név/telefonszám/e-mail cím megadásával kérjük elküldeni az mkbt.info@gmail.com címre.

Határidő: folyamatosan.

A leggyorsabb beküldőt ajándékban részesítjük, illetve a résztvevők között további meglepetéseket sorsolunk ki. Az ajándékok között szerepelnek többek között a 40 év 400 felejthetetlen pillanat (fotóalbum-sorozat Kína utóbbi 40 évéről), Yu Zemin Papírakvárium, Yu Hua A véradó krónikája, S. I. Hsiung Az Ég hídja c. könyvek, amelyeket a FLTRP - Kossuth Kínai Szerkesztőségi Iroda ajánlott fel. Terveink szerint a legérdekesebb történeteket egy beszélgetős program vagy programsorsorozat keretein belül alaposabban is bemutatnánk a nagyközönségnek.

Kíváncsian várjuk a bemutatkozó anyagaikat, történeteiket!

Az MKBT elnöksége nevében üdvözlettel:

Zombory Klára

elnök

Budapest, 2022. január 22.


Ajándékkönyvek (FLTRP-KOSSUTH)
Ajándékkönyvek (FLTRP-KOSSUTH)

Ismerjük meg jobban egymást!